Reptéri tolvajt fogtak el

2018. 02. 05., h - 05:18
ORFK Kommunikációs Szolgálat

A budapesti férfi úgy lopott el egy őrizetlenül hagyott válltáskát a repülőtéren, hogy arról azt állította, hogy az övé.

Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság a 36 éves O. Sándor ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2018. január 31-én 7 óra 30 perc és 8 óra között a Liszt Ferenc Repülőtér indulási csarnokában eltulajdonított egy őrizetlenül hagyott közepes méretű válltáskát úgy, hogy arról azt állította, hogy az övé. A lopással több mint 150 ezer forint kárt okozott. A férfi ezt követően a táskából a ruhákat kidobta, de a benne talált ékszert és a táskát eladta. A rendőrök beazonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható O. Sándort és elrendelték körözését, amely alapján 2018. február 4-én a Készenléti Rendőség járőrei a X. kerületben elfogták.

A gyanúsítottat a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság munkatársai őrizetbe vették és kezdeményezik gyorsított eljárásban történő bíróság elé állítását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.