Repülőtéren sikkasztott

2018. 03. 29., cs - 13:05
ORFK Kommunikációs Szolgálat

A gyanúsított a járatokon elhagyott – talált tárgyként kezelt – pénztárcákból vett el valutát.

A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) sikkasztás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást egy 42 éves budapesti nő ellen. Az asszony az egyik földi kiszolgálócég alkalmazottjaként az utasok által a repülőgépeken hagyott talált tárgyak kezelését végezte. Feladatai közé tartozott a járatokon elvesztett értékek raktárba történő bevételezése, azok tételes jegyzőkönyvezése. Munkaköréből adódóan hozzáfért ahhoz a lemezszekrényhez is, amelyben az elhagyott pénztárcákat őrizték. A nyomozás során beszerzett adatok szerint a nő 2018 januárjában és februárjában a talált tárgyak között elhelyezett hat tárcából több alkalommal összesen 146.039,- forint értékű valutát tulajdonított el.

Az RRI nyomozói előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki a 42 éves asszonyt, aki vallomásában a bűncselekmény elkövetését elismerte. Az RRI bíróság elé állítási javaslattal tervezi befejezni a nyomozást, a gyanúsított szabadlábon védekezik.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.