Riasztófegyverrel próbálta megoldani a vitát

2018. 09. 30., v - 10:05
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A rendőrök a segélyhívást követően egy percen belül elfogták azt a két férfit, akiknek a vitája egy terézvárosi boltban tettlegességig fajult.

A rendőrség ügyeletére 2018. szeptember 29-én 21 óra 13 perckor érkezett bejelentés, hogy egy Budapest VI., Bajcsy-Zsilinszky úti bolt egyik eladója szóváltást követően rálőtt egy vevőre. A bejelentést követően a járőrök egy percen belül a helyszínre érkeztek.

A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy a budapesti 50 éves P. Frigyes már korábban, este 20 óra körül összeszólalkozott a bolt egyik eladójával, akit leköpött. Ekkor a bolt másik eladója a szintén budapesti 42 éves F. Miklós a nála lévő gumilövedékes riasztófegyverrel a mennyezetbe lőtt, amelynek hatására a vevő távozott az üzletből, azonban egy óra múlva a férfi a boltba visszament és rátámadt F. Miklósra. Az eladó ekkor gumilövedékes fegyverével háromszor rálőtt P. Frigyesre, aki a lövésektől könnyű sérülést szenvedett.

A kiérkező rendőrök a két férfit a helyszínen elfogták és előállították a kerületi rendőrkapitányságra.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói F. Miklóst felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett, míg P. Frigyest garázdaság vétség gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Elfogták a rendőrök

Érvényes vezetői engedély és a tulajdonos tudta és beleegyezése nélkül közlekedett a gépjárművel a 19 éves nógrádmegyeri férfi.

 

Szemmel ténylegesen meglátták

Hiába próbált elsunnyogni a szigetszentmiklósi rendőrök elől, elfogták azt az 57 éves férfit, aki az eltiltás hatálya alatt vezetett járművet.

 

Lopás, rablás, végül őrizet

A kiskunhalasi nyomozók egy napon belül elfogták a fiatalt, aki a gyanú szerint legalább négy bűncselekménnyel gyanúsítható.