Saját édesanyját lopta meg

2019. 04. 07., v - 08:02
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Tamási Rendőrkapitányságon befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy magyarkeszi lakos ellen indítottak lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Egy Magyarkesziben élő nő tett feljelentést a rendőrségen, mert 2018 decembere és 2019 januárja között a háza udvarán levő melléképületből ismeretlen tettes horgászbotokat, mosógépet és centrifugát lopott. Az eset kapcsán indított büntetőeljárás során a Tamási Rendőrkapitányság munkatársai rövid időn belül az elkövető nyomára bukkantak. Kiderült, hogy a házból eltűnt tárgyakat az asszony fia vitte el, akit lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki. A férfi a bűncselekmény elkövetését elismerte.

Az ügyben a szükséges eljárási cselekményeket  a Tamási Rendőrkapitányság Vizsgálati Alosztályán befejezték, és a keletkezett iratokat a napokban megküldték a Tamási Járási Ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.