Saját gyermeke ellen követte el a bűncselekményeket

2019. 02. 20., sze - 09:28
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelést javasol a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság az őcsényi férfival szemben.

Mint arról korábban beszámoltunk, az Egyesült Királyságban elfogták, majd 2018. augusztus elsején átadták a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának azt az európai elfogatóparancs alapján körözött 41 éves őcsényi férfit, aki 14 éves lányával a gyermek 11 éves kora óta létesített szexuális kapcsolatot a kislány akarata ellenére.

A férfi a nyomozás adatai szerint a lányt hetente több alkalommal, különböző módokon kényszerítette fenyegetéssel és erőszakkal szexuális együttlétekre, valamint a gyermekét különféle megalázó élethelyzetekbe hozta, továbbá erotikus tartalmú beszélgetéseket folytatott vele telefonon, és ilyen témájú felvételek készítésére próbálta rávenni őt.

A rendőrök a férfit elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették. A Szekszárdi Járásbíróság 2018. augusztus 3-án a Szekszárdi Járási és Nyomozó Ügyészség indítványa alapján letartóztatásba helyezte az elkövetőt, aki azóta is letartóztatásban van.  

Az ügyben a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya szexuális erőszak bűntett, kiskorú veszélyeztetése bűntett, valamint gyermekpornográfia bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást.

A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, az iratokat a napokban vádemelési javaslattal átadták az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.