Saját munkahelyére tört be

2021. 09. 23., cs - 10:27
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát. A férfinek lopás miatt kell felelnie.

Bejelentés érkezett a rendőrségre 2021. augusztus 28-án délelőtt arról, hogy Debrecenben, a Kassai úton betörtek egy épületbe és elloptak 80 ezer forintot. A jelzést követően a nyomozók azonnal megkezdték az adatgyűjtést, amely eredményeként pár órán belül azonosították a feltételezett elkövetőt.

A rendőrök a bökönyi lakost lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd bűnügyi őrizetbe vették. A 18 éves férfi először tagadta a bűncselekmény elkövetését, majd nem sokkal később részletes beismerő vallomást tett.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat vádemelési javaslattal átadta az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.