Saját zsebre dolgozott

2021. 09. 29., sze - 06:40
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti rendőrök vesztegetéssel gyanúsítanak egy egészségügyi intézményben dolgozó halottkezelőt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján vesztegetés elfogadása bűntett megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást egy fővárosi egészségügyi intézmény halottkezelője ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi – beosztását kihasználva – egy temetkezési vállalkozónak a hivatalos díjnál alacsonyabb összegeket számlázott ki az elhunytakkal kapcsolatos szolgáltatásokért. 

A 30 éves férfit a BRFK nyomozói 2021. szeptember 20-án állították elő, és vesztegetés elfogadása bűntett miatt hallgatták ki. A gyanúsított lakásán mintegy kétmillió forintot foglaltak le.


Hírfolyam

 

Játék és mese

Gyorsan kelendő termékekkel csapta be gyanútlan vásárlóit egy anya-lánya páros. A kaposvári vizsgálók a Mátrix Projekt keretében most vádemelést javasoltak ellenük.

 

T’AVES VI TU PUSADO! – Legyél Te is rendőr!

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság 2025-ben is meghirdette a roma származású (középiskolában, szakképzésben, felsőoktatásban tanuló) fiatalok rendőrré válásának elősegítését célzó - az elmúlt évekhez képest emelt összegű - ösztöndíj-pályázatát.