Segítségnyújtás elmulasztása miatt kell felelnie

2017. 11. 30., cs - 20:08
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A férfi a gyanú szerint Kőbányán, egy gyalogátkelőhelyen elgázolt egy idős nőt, majd segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya segítségnyújtás elmulasztása bűntett és közúti baleset gondtalan okozása vétség elkövetése miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen, aki a gyanú szerint 2017. november 29-én 19 óra 35 perckor Budapest X., Maglódi út és a Kocka utca kereszteződésében a gyalogátkelőhelyen elgázolt egy 70 éves nőt, majd segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt. A mentők a nőt súlyos, életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba.

A rendőrök a bevezetett nyomozati cselekmények során beazonosították B. Zsolt budapesti lakost, aki ellen elfogatóparancsot adtak ki, majd előállították a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztályára.

Elszámoltatása folyamatban van.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.