Siklóson, majd Pécsett is kirabolt egy boltot, a rendőrök elfogták

2020. 07. 20., h - 19:38
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki azt a 43 éves harkányi férfit, aki a gyanú szerint az elmúlt napokban két baranyai boltot is kirabolt.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, egy férfi 2020. július 15-én a kora esti órákban egy bozótvágó késsel a kezében kirabolt egy siklósi kisboltot. Két nappal később, július 17-én délután egy pécsi élelmiszerboltot is kiraboltak, a rabló akkor egy késsel a kezében követelte a bevételt. Az elkövető mindkét esetben – miután megkapta a pénzt – elmenekült a helyszínről.

A siklósi rendőrök a nyomozás során beazonosították, majd a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság „Tisza” Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztály munkatársainak segítségével 2020. július 20-án hajnalban, Jászapátiban fogták el bűncselekmények elkövetésével gyanúsítható 43 éves harkányi férfit. A rendőrök a férfi tartózkodási helyén kutatást tartottak, amely során megtalálták a Pécsett elkövetett rablás során viselt ruházatot és az elkövetéskor használt kést, majd lefoglalták azokat.

A férfit előállították a rendőrségre, majd őrizetbe vették, és a gyanúsítotti kihallgatását követően kezdeményezték letartóztatását.

A gyanúsított mindkét bűncselekmény elkövetését beismerte, ellene felfegyverkezve elkövetett rablás miatt nyomoz a Siklósi Rendőrkapitányság.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.