Síremlékeket rongált

2019. 09. 11., sze - 14:07
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti rendőrök őrizetbe vették a rongálás bűntettével megalapozottan gyanúsítható 24 éves ukrán nőt.

Lakossági bejelentés érkezett a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2019. szeptember 10-én a délutáni órákban, miszerint egy nő sírhelyeket rongált.

A nyomozás adatai szerint 17 óra 50 perc körül megjelent egy ismeretlen az egyik kecskeméti temetőben, ahol összesen négy sírban tett kárt. Volt, amelyiken a virágokat, valamint a mécseseket törte össze és dobálta szét, de akadt olyan nyughely is, ahol a síremlék kőből készült elemeit törte össze.

A rendőrök a helyszínen elfogták a feltételezett tettest. A 24 éves ukrán nőt őrizetbe vétele mellett gyanúsítottként hallgatták ki rongálás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A nyomozók előterjesztést tesznek a gyanúsított letartóztatásának indítványozására.

  

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.