Sorozatcsalók rendőrkézen

2021. 08. 05., cs - 13:01
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök összehangolt akcióban elfogtak egy budapesti párost és segítőjüket, akik az elmúlt hónapokban több személytől csaltak ki pénzt az internet segítségével.

A feltételezett elkövetők 2020 óta az országban több száz gyanútlan érdeklődőt tévesztettek meg online vásárlás során. A páros és társuk mobilházakat hirdettek, majd azok kiszállítása előtt az áldozatoktól előleget kértek vásárlási szándékuk biztosítékaként, akik jóhiszeműen el is utalták a pénzt. Volt, aki 100 ezer forintot, de volt olyan is, aki csaknem 1 millió forintot fizetett ki a csalóknak, a kívánt termék azonban nem jutott el a megrendelőkhöz, majd a megadott telefonszámon már elérhetetlenek voltak a szélhámosok is.

A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztálya, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztálya és a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság egyenruhásai és nyomozói közösen fogták el a triót 2021. augusztus 3-án este Budapesten.

A feltételezett elkövetőket előállították a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságra, ahol -őrizetbevételük mellett- üzletszerű csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult ellenük eljárás. A nyomozók az illetékes ügyészségen kezdeményezték letartóztatásuk indítványozását.

 

Az áldozattá válás elkerülése érdekében kérjük, fogadják meg az alábbi tanácsokat:

- Mivel internetes vásárlás esetén az eladó és a vevő nem találkozik egymással, a vevő a fizetést megelőzően nem látja a terméket. E tény miatt az internetről történő vásárlásokkor mindig kellő körültekintéssel kell eljárni!

- A megrendelés előtt mindenképpen javasoljuk, hogy ellenőrizzék le, az adott webáruház „valódiságát”.  A törvényesen működő webáruházak rendelkeznek adatvédelmi szabályzattal, vagy az üzletszabályzatuk kitér a személyes adatok védelmére és meghatározza a vásárlás legfontosabb feltételeit (pl. fizetési és szállítási módok, feltételek). Ezek az információk a legtöbb esetben a kezdőoldalon helyezkednek el.

- Bankkártyával történő fizetés esetén lehetőség szerint olyan webáruházban vásároljunk, amelynél a fizetés valamely banki oldalon keresztül történik, így a kártyánk adatai biztonságos kapcsolaton keresztül jutnak el a bank központjába, azokat a webáruház üzemeltetője nem ismeri meg.

- Az internetes csalások elkerülése érdekében kétkedve kezeljük az olyan eladókat, akik szolgáltatásával kapcsolatosan kevés értékelést jegyeztek be az ügyfelek, vagy amelyek a piaci árnál lényegesen alacsonyabb áron kínálják termékeiket, esetleg nem valós címmel, telephellyel, vagy telefonszámmal regisztráltak.

- A magánszemélytől történő vásárlások alkalmával a konkrét megrendelés előtt célszerű a hirdetést lementeni a számítógépünkre, mivel később – amikor az áru megérkezik – a „csomagban” nem az van, ami az ajánlatban szerepelt, könnyebb annak bizonyítása, hogy az Önök tudomása szerint mire fizették ki az adott vételárat. A legjobb megoldás a személyes átvétel, de ha ez nem lehetséges, akkor az utánvétel lehetőségét kérjék.  Magánszemélytől történő vásárlás esetén soha ne utalják el a vételárat, vagy annak egy részét előre!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közel 90 milliós utalást kért egy álpartnercég

Egy lengyel vállalkozást próbált meg hamis számlával átverni és egy debreceni székhelyű magyar céget megkárosítani egy csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Pénztárcát rabolt – elfogták

A kiskunmajsai rendőrök alig egy óra alatt megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ukrán állampolgárt.

 

Őrizetben

Egy középkorú férfi lopásokkal keserítette meg a jászladányiak életét. A nyomozók elfogták a notórius tolvajt, kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.