Súlyos bűncselekményt előztek meg a járőrök

2021. 11. 09., k - 06:54
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A füzesabonyi férfi a rendőrök előtt próbálta leszúrni ismerősét.

A Füzesabonyi Rendőrkapitányság járőrei egy szomszédok között kialakult nézeteltérés miatt jelentek meg a város egyik utcájában 2021. november 8-án kora este.  Kiderült, hogy két ott lakó férfi vitatkozott össze. A rendőrök lecsillapították a kedélyeket és a vitapartnerek a felszólításuknak eleget téve hazamentek.

A rendőrök úgy döntöttek, hogy az esetleges további jogsértések megelőzése érdekében a közelben maradnak egy rövid ideig. Megérzésük jónak bizonyult, mivel néhány perc múlva az egyik férfi egy konyhakéssel a kezében jelent meg az utcán és többször megpróbálta korábbi vitapartnertét - aki közben szintén kijött a ház elé - megszúrni.

A rendőrök közbelépése azonban megakadályozta a súlyosabb bűncselekményt. 

Az egyenruhások M. Csaba 39 éves helyi lakost elfogták és előállították a Füzesabonyi Rendőrkapitányságra, ahol ellene - őrizetbe vétele mellett - felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás. A nyomozó hatóság továbbá előterjesztést tesz a férfi letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.