Súlyos testi sértés elkövetése miatt intézkedtek a rendőrök

2020. 04. 12., v - 13:24
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vascsővel és ököllel ütötte fejbe vitapartnerét két férfi Bábonymegyeren.

Az eljárás adatai alapján 2020. április 11-én 19 óra 30 perc körül Bábonymegyeren két helyi férfi italozást követően szóváltásba keveredett harmadik társukkal, mely során egyikük ököllel, másikuk pedig egy vascsővel ütlegelte vitapartnerét. A sértett a bántalmazás következtében 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.

A rendőrök a feltételezett elkövetőket a helyszínen elfogták és előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra, ahol a 69 éves férfit súlyos testi sértés kísérlet bűntett, 30 éves társát pedig súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.