Súlyos testi sértés kísérlet a villamoson

2020. 05. 15., p - 08:07
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A rendőrségi sajtófelhívás hatására feladta magát az a budapesti férfi, aki a villamoson lefejelt egy utast; a II. kerületi nyomozók a férfit gyanúsítottként hallgatták ki.

Egy férfi 2020. május 6-án délelőtt Budapest II. kerületében felszállt a 17-es villamosra, majd hangosan szitkozódott, és lefejelte azt a férfit, aki rászólt a viselkedése miatt. Az elkövető ezután elmenekült a helyszínről. A sértett nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, azonban a fejet érintő bántalmazás alkalmas lehetett volna súlyos sérülés okozására is.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság az ügyben sajtófelhívást adott ki, amely alapján a Telefontanúhoz bejelentés érkezett, hogy az elkövető a 24 éves budapesti V. Gábor. A II. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói megállapították, hogy a feltételezett elkövető valóban megegyezik V. Gáborral, és 2020. május 11-én elfogatóparancsot adtak ki ellene.

V. Gábor végül másnap, 2020. május 12-én délelőtt a rendőrségi sajtófelhívás hatására feladta magát a kerületi rendőrkapitányságon. A II. kerületi nyomozók a 24 éves férfit végül súlyos testi sértés bűntett kísérlet miatt hallgatták ki gyanúsítottként.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.