Súlyos testi sértés miatt kell felelniük

2019. 03. 12., k - 16:01
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az erzsébetvárosi rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki négy férfit, akik a gyanú szerint 2019. március 8-án éjszaka egy erzsébetvárosi vendéglátóhely előtt bántalmaztak három férfit.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrei 2019. március 9-én 0 óra 10 perckor mentek ki Budapesten a VII., Síp utcába, mert onnan bántalmazásról érkezett bejelentés. A három sértettet a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították, ahol megállapították, hogy kettő könnyű, egy súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A történtek tisztázása érdekében a Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt nyomozást rendelt el, amely során az erzsébetvárosi nyomozók azonosították a feltételezett elkövetőket, akiket gyanúsítottként hallgattak ki.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.