Sütőüzembe tört be

2019. 05. 29., sze - 15:22
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lopás miatt indult nyomozás egy 56 éves jászladányi férfi ellen, a Veszprémi Rendőrkapitányság befejezte az ügyben folytatott vizsgálatot.

Az eljárás adatai alapján egy veszprémi sütőüzem képviseletében 2018. szeptember 27-én érkezett bejelentés a rendőrségre arról, hogy ismeretlen tettes 2018. szeptember 24-26. között az üzem bejárati ajtaját leemelte, bement oda, és onnan acélból készült tálcákat, mérőlapokat, valamint hűtőkompresszorokat, tekercseket, ajtómozgató motort és zöldségszeletelő gépet tulajdonított el közel százezer forint értékben. Az adatgyűjtés eredményeként egy Veszprémben munkát vállaló jászladányi férfi került a rendőrség látókörbe, akit a megyeszékhelyi rendőrök 2018. szeptember 27-én az egyik veszprémi munkásszállón elfogtak, és a helyi rendőrkapitányságra előállítottak. A férfit lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták. A nyomozás során a rendőrök megállapították, hogy az eltulajdonított tárgyak egy részét az elkövető időközben értékesítette, a házkutatás alkalmával nála talált kompresszorokat és tekercseket azonban a nyomozók lefoglalták, és visszaadták azokat a tulajdonosnak.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Veszprémi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az ügyben keletkezett iratokat átadta az illetékes ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kábítószer-kereskedelem a gyanú

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai egy 33 éves győri férfit vettek őrizetbe, és kezdeményezték a letartóztatását.

 

Keressük Taszári Kornélt

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 14 éves Taszári Kornél megtalálása érdekében.

 

Letartóztatásban+felhívás!

Az érdi rendőrök két nap alatt azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki két tizenévestől vette el a pénzét és fejhallgatóját. A rendőrség további sértettet keres.

 

Rács mögött a tatabányai rablók

Az elkövetők egy telefont és némi készpénzt vettek el egy utcán élő férfitól, akit előtte súlyosan bántalmaztak. A nyomozók kihallgatták és őrizetbe vették a fiatalokat.

 

Rács mögött

A váci kollégák őrizetbe vették, a bíróság letartóztatta azt a 30 éves helyi férfit, akivel több bűncselekmény –rongálás, kapcsolati erőszak, súlyos testi sértés- megalapozott gyanúját közölték.