Szemetelt – a rendőrök vádemelést javasolnak ellene

2020. 08. 09., v - 08:09
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bajai rendőrök kiderítették, hogy ki helyezett el nagyobb mennyiségű hulladékot Bácsbokod külterületén. A férfi ügyében befejezték a nyomozást.

 

A bácsbokodi önkormányzat egyik tisztségviselője 2020. március 10-én feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki a település külterületén nagyobb mennyiségű háztartási hulladékot helyezett el illegálisan. A közmunkások a falu közelében, egy vízfolyás melletti erdősávban főként műanyag kannákat, ládákat, locsolótömlőt találtak, de a szemetelő építési törmeléket is hátrahagyott.

A szemle során a nyomozók a eldobott dolgokból beazonosították a szemétkupac tulajdonosát, aki a kihallgatása során elmondta, hogy a portáján volt egy melléképület, és ennek a lebontásával megbízott egy helybélit, aki azt is vállalta, hogy az elbontott anyagot elszállítja.

A fuvaros azonban – ahogy kihallgatása során elismerte – az építési törmeléket és a szemetet felpakolta egy lovaskocsira, majd rakományát leborította a község határában lévő füves területre. A férfit a nyomozók hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntettével gyanúsítják.  

Ügyében a szükséges nyomozati cselekményeket a Bajai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai elvégezték, és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal küldték meg az ügyészségre.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.