Szemtől szemben

2019. 04. 16., k - 10:57
Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság

A Hajdúnánási Rendőrkapitányság befejezte a vizsgálatot azzal a férfival szemben, aki betört egy szórakozóhelyre.

Bejelentés érkezett a rendőrségre 2018. december 24-én 11 óra 30 perc körül, ami szerint egy hajdúnánási szórakozóhelyen egy gyanús személy tartózkodik. Az egyenruhások a helyszínre mentek és elfogták a férfit, akit ezt követően előállítottak a rendőrkapitányságra. A hajdúdorogi lakost a nyomozók kihallgatták, amely során beismerő vallomást tett. A nyomozás adatai szerint a vendéglátó egység tulajdonosa, amikor kinyitotta a szórakozóhely bejárati ajtaját, szemben találta magát a gyanúsítottal. Amikor kérdőre vonta a tulaj, hogy mint keres az épületben, azt mondta, hogy meg szeretné venni a klubot.

A Hajdúnánási Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a férfival szemben lopás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást, amelynek vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat átadta az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Elismeréseket kaptak a fővárosi rendőrök

Dr. Terdik Tamás rendőr dandártábornok, Budapest rendőrfőkapitánya nemzeti ünnepünk alkalmából jutalommal köszönte meg a rendőrök és rendvédelmi dolgozók munkáját.

 

Négy afgán határsértő egy kamionban

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba négy migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.

 

Elismerések

Az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából megtartott ünnepségen elismerésben részesültek a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai.

 

Elkapták a tolvajpárost

A Tapolcai Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, melyet többrendbeli lopás miatt folytattak.