Szétszórta az utcán a lopott élesztőt

2017. 11. 02., cs - 08:12
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelést javasol a rendőrség a tolnai férfi ellen.

A Tolnai Rendőrőrs Bűnügyi Alosztálya eljárást folytatott lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy helyi lakos ellen.

A férfi a nyomozás adatai szerint 2017. szeptember 18-án 2 óra körül bemászott egy tolnai pékség udvarára, ahol az ott dolgozó személyek tetten érték és az utcára kísérték. A férfi ugyanazon a napon ismét bemászott az üzlet udvarára, ahonnan ez alkalommal mintegy 10 kilogramm élesztőt lopott el, melyet az utcán elszórt.

A rendőrök a nyomozás eredményeként azonosították, majd gyanúsítottként hallgatták ki a 35 éves helyi férfit, aki az eljárás során szabadlábon védekezhet.

A Tolnai Rendőrőrs munkatársai a nyomozást befejezték, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal az illetékes ügyészség részére átadták.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.