Szolgálatba tartó nyomozó buktatta le a tolvajokat

2020. 08. 29., szo - 09:38
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti rendőrök őrizetbe vették a lopással gyanúsítható helyi lakosokat.

Szolgálatba tartott 2020. augusztus 28-án hajnalban Simon Sándor címzetes rendőr főtörzszászlós, amikor a megyeszékhely belvárosában felfigyelt két, korábbi büntetőügyekből ismert fiatalra. A nyomozó látta, hogy mindkét fiúnál nagyértékű kerékpár van, és ez gyanússá vált. A főtörzszászlós szolgálatba helyezte magát, és intézkedést kezdeményezett a fiatalokkal szemben. Az ellenőrzés során kiderült, hogy az egyik kétkerekű kosarában tablet, márkás ruhaneműk, drága alkoholos italok vannak, amik feltehetően bűncselekmény elkövetésből származnak.

A nyomozó telefonon erősítést kért, és a helyszínre érkező egyenruhások előállították a fiúkat a Kecskeméti Rendőrkapitányságra. A rendőrök kiderítették, hogy az egyik – közel százezer forint értékű – biciklit az éjszaka folyamán egy társasház mélygarázsában lévő tárolóból lopták el.   

A 14 éves és a 18 éves kecskeméti fiatalt a nyomozók kihallgatták, lopás bűntett gyanúja miatt őrizetbe vették, és előterjesztést tesznek letartóztatásuk indítványozására.

Az eltulajdonított tárgyakat a rendőrök lefoglalták, és adatgyűjtést végeznek a többi sértett felkutatása érdekében.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.