Szomszédba dobták át az extasycsomagot a rajtaütéskor, de a nyomozók megtalálták

2020. 12. 19., szo - 05:00
Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

Egy dunaharaszti, egy halásztelki és egy szigethalmi férfivel szemben folyik nyomozás kábítószer-kereskedelem miatt a KR NNI-nél, míg további hét főt kábítószer birtoklásával gyanúsítanak.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály VI. Bűnüldözési Osztálya látókörébe került pár hónapja három Pest megyei férfi. A nyomozás adatai szerint ugyanis a trió rendszeresen árult kábítószert. A nyomozók többlépcsős akciót szerveztek a három díler, valamint vásárlóik elfogására.

Az egyik rajtaütéskor az ott tartózkodók – hogy a bizonyítékot eltüntessék a lakásból – egy többszáz darabos extasycsomagot átdobtak a szomszéd telkére. A nyomozók onnan foglalták le.

Egy másik akció alkalmával a rendőrök éppen akkor fogták el őket, mikor az üzletet bonyolították. 

A több helyszínen, több időben történt kutatások alkalmával a rendőrök az 57 éves dunaharaszti P. Imrénél, a 30 éves halásztelki F. Józsefnél, valamint a 34 éves T. Tamásnál mintegy 300 gramm kábítószergyanús anyagot, közel ezer darab extasytablettát, 13 darab 50 milliliteres üvegben lévő Ketamint és 36 gramm marihuánát foglaltak le. Ezen kívül találtak még kábítószerrel szennyezett tárgyakat és csomagolóanyagokat, illetve közel félmillió forintot, amiket szintén lefoglaltak.     

A KR NNI bűnügyi őrizetbe vette P. Imrét és F. Józsefet, akiknek azóta az illetékes bíróság elrendelte letartóztatását. T. Tamás szabadlábon védekezik. Az ügynek rajtuk kívül további hét gyanúsítottja van.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.