Szóváltásból csaknem tragédia

2018. 10. 22., h - 11:45
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök őrizetbe vették azt a négy személyt, akik előzetes szóváltás után baseballütőkkel bántalmazták egy ismerősüket Miskolcon, aki ennek következtében életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást Sz. Gábor 57 éves, Sz. Gáborné 50 éves, Sz. Krisztián 21 éves és Sz. Marianna 29 éves miskolci lakosokkal szemben.

A nyomozás adatai szerint - 2018. október 21-én 14 óra körül Miskolc, Ötödik utcában - a gyanúsítottak egy korábbi vitából eredően ismét szóváltásba kerültek egy 33 éves ismerősükkel, majd őt baseballütőkkel bántalmazták.

A bántalmazás következtében életveszélyes sérüléseket szenvedett sértettet a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították.

A rendőrök az elkövetőket elfogták, őket gyanúsítottként kihallgatták, majd ezt követően őrizetbe vették.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.