Szúrás a vita után - Frissítve

2021. 01. 16., szo - 13:35
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A 22 éves férfi életveszélyes sérülést szenvedett, az elkövetőket a budapesti rendőrök jelenleg is keresik.

Többen tettek bejelentést a rendőrségre 2021. január 16-án dél körül, hogy Budapesten a IX. kerületben a Mester utcai villamosmegállóban egy társaság szóváltásba keveredett egy férfivel, majd a társaság egyik tagja megszúrta a fiatal férfit. A csoport tagjai ezt követően elmenekültek a helyszínről, a sérültet a mentőszolgálat munkatársai életveszélyes sérüléssel kórházba vitték. 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya életveszélyt okozó testi sértés miatt indított eljárást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Újabb emberi maradványok kerültek elő

Már letartóztatásban van az a 49 éves zalaegerszegi férfi, aki úgy megverte élettársát – akit a rendőrök még nem azonosítottak –, hogy az belehalt sérüléseibe. Az elkövető megpróbálta elégetni, végül feldarabolta, és elásta áldozatát. Sajtótájékoztatón számoltak be az ügy részleteiről a rendőrök.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.