Tanévzáró ünnepség alatt lopott

2019. 08. 22., cs - 10:47
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A XIII. kerületi rendőrök elfogták azt a férfit, aki több mint kétmillió forint értékben lopott diákoktól és szülőktől.

A 45 éves salgótarjáni Ny. István 2019. június 18-án délután egy XIII. kerületi gimnáziumban, a nyitott osztálytermekből a tanévzáró ünnepség alatt mobiltelefonokat, bankkártyát és pénzt lopott több mint kétmillió forint értékben. A férfi a bankkártyát később megpróbálta internetes vásárlásra használni, de nem tudott fizetni vele.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói azonosították az elkövetőt, és 2019. június 28-án elfogatóparancsot adtak ki ellene. A rendőrök a férfit 2019. augusztus 21-én délután a XIII. kerületben, a Béke utca és a Frangepán utca kereszteződésénél lévő villamosmegállóban elfogták.

A nyomozók Ny. Istvánt – őrizetbe vétele mellett – lopás bűntett és más bűncselekmények miatt gyanúsítottként hallgatták ki, amelyen azt is beismerte, hogy 2019 áprilisában egy szombathelyi gimnázium öltözőjéből is lopott, illetve Újpesten is hasonló jellegű bűncselekményt követett el. A XIII. kerületi rendőrök előterjesztést tesznek a férfi letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.

 

Csokiért keresték a tojásokat

A bűnmegelőzési szakemberek a Mátrix Projekt keretében ajándékokkal díjazták a helyesen válaszolókat Kaposváron.

 

Alkalom szüli…

Egy szekszárdi rendelőből lopott el egy mobiltelefont és több ezer forintot az az asszony, akit a gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók.