Tavaly november óta volt szökésben

2019. 03. 25., h - 17:56
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A férfi ellen rablás, lopás, jármű önkényes elvétele, sikkasztás és most már fogolyszökés miatt is eljárást folytat a Ceglédi Rendőrkapitányság. A szökevényt összehangolt akcióban, a TEK munkatársai fogták el hétfőn, Budakeszin.

A Ceglédi Rendőrkapitányságon indult eljárás egy 48 éves jászkíséri férfi ellen rablás bűntett, lopás bűntett, jármű önkényes elvétele bűntett, valamint sikkasztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Az illetékes járásbíróság az eljárás során a gyanúsított bűnügyi felügyeletét rendelte el, amelynek szabályait a férfi 2018. november 13-án megszegte, az elektronikus nyomkövető eszközt lábáról eltávolította és kijelölt tartózkodási helyéről megszökött.

A ceglédi rendőrök adatgyűjtést követően megállapították az elfogatóparancs hatálya alatt álló férfi tartózkodási helyét, elfogására pedig a Terrorelhárítási Központ munkatársait kérték fel, akik 2019. március 25-én reggel Budakeszin fogták el a célszemélyt.

A férfit előállítását követően fogolyszökés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként a Ceglédi Rendőrkapitányságon, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.