Telefon nélkül maradtak

2019. 11. 18., h - 07:00
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Szolgálatban fogta el a járőr az egyik feltételezett elkövetőt, szolgálaton kívül a másikat.

A rendőrségre 2019. november 14-én délután érkezett bejelentés, hogy két férfi egy fiú kezéből megpróbált kivenni egy telefont a Várfok utcában, majd miután ez nem sikerült nekik, elfutottak a helyszínről.

A segélyhívásra érkező járőrök a helyszín közelében észrevették a menekülő elkövetőket, utánuk szaladtak, akik közül az egyik 17 éves fiút elfogták, a másiknak azonban sikerült elmenekülni. A rendőrök a 17 éves G. L.-t a kerületi rendőrkapitányságra előállították.

Az intézkedő járőrpáros egyik tagja még aznap este - mikor szolgálata után épp hazafelé tartott a vonaton - felismerte a páros másik tagját, akinek pár órával előtte sikerült elmenekülnie. A járőr a 17 éves B. A.-t a Déli pályaudvaron elfogta, majd a kiérkező kollégái őt is előállították a XII. kerületi kapitányságra.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XII. kerületi Rendőrkapitányságának nyomozói a 17 éves fiatalokat lopás vétség kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatták ki.​


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közel 90 milliós utalást kért egy álpartnercég

Egy lengyel vállalkozást próbált meg hamis számlával átverni és egy debreceni székhelyű magyar céget megkárosítani egy csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Pénztárcát rabolt – elfogták

A kiskunmajsai rendőrök alig egy óra alatt megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ukrán állampolgárt.

 

Őrizetben

Egy középkorú férfi lopásokkal keserítette meg a jászladányiak életét. A nyomozók elfogták a notórius tolvajt, kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.