Telefont és pénzt rabolt

2019. 05. 14., k - 07:37
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kiskunhalasi rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki a gyanú szerint gyermekei anyját rabolta ki.

Kiskunhalasról érkezett bejelentés a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába arról, hogy 2019. május 12-én kora délután az egyik benzinkút közelében egy nőt kiraboltak.

A helyszínre irányított járőröknek a sértett elmondta, hogy volt élettársa találkozóra hívta azzal az ürüggyel, hogy közös gyermekeikről beszéljenek. A nő az üzemanyagtöltő állomás területét jelölte meg a találka helyszínéül, mert a volt párja és közte kialakult rossz viszony miatt nem akarta, hogy kettesben maradjanak. A benzinkútnál kiderült, hogy az apa a gyerekeiket nem hozta magával, ezért szóváltásba keveredtek. A vita hevében a férfi a nő telefonját és készpénzét kezdte követelni, ám az asszony megtagadta pénztárcája átadását. Volt barátja ekkor rángatni kezdte, megütötte, majd kicsavarta a – telefonkészüléket is tartalmazó – tárcát a kezéből, és azzal együtt elmenekült. A bántalmazás során az asszony könnyebben megsérült.

A 24 éves férfit a rendőrök néhány órán belül elfogták, rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd őrizetbe vették. A nyomozók előterjesztést tettek a gyanúsított letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.