Telephelyről lopott

2019. 11. 27., sze - 08:08
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az ott dolgozók a cselekmény közben megzavarták, és még a telephelyen belül elfogták a menekülő tettest. A tatai nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát a 21 éves férfival szemben.

A bajnai férfi 2019. június 18-án este céltalanul sétált Tatán. Egy telephelyhez érve arra lett figyelmes, hogy annak kapuja nyitva van. Oda bement és több jármű ajtaját is próbálta kinyitni. R. Dávid az egyik nyitott gépkocsiban kutatást végzett, és egy táskát vett magához. A dolgozók, a tettest a cselekménye közben megzavarták, akit még az udvaron belül elfogtak. Nála volt egy táska, amit az egyik járműből ellopott. A sértett értesítette a rendőröket, akik a férfit a Tatai Rendőrkapitányságra előállították.  

A nyomozók őt gyanúsítottként kihallgatták, ellene lopás vétség miatt indult büntetőeljárás. A férfi a bűncselekmény elkövetését beismerte, tőle a nyomozók az ellopott értéket lefoglalták, amit a tulajdonosnak visszaadtak. A Tatai Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és a keletkezett iratokat megküldte a Tatai Járási Ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.