Templomban rongált – a zalai rendőrök elfogták

2021. 07. 30., p - 11:39
Zala Megyei Rendőr-főkapitányság

A Lenti Rendőrkapitányság nyomozói azonosították azt a helyi férfit, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy egy templomban tört-zúzott.

A nyomozás adatai alapján 2021. július 26-án 17 óra 45 perckor két férfi tért be a Lentiben lévő Szent Mihály templomba. Egyikük, egy 50 éves férfi felment a pulpitusra, majd az ott található felolvasó állványra ráütött, majd felborította. Az állvány összetört, a rajta lévő aranyozott díszítő eleme letörött, az azon található aranyozás megrongálódott. Nem elégedett meg ennyivel, hanem a harmóniumhoz ment, és ököllel többször ráütött, amelynek billentyűzete megrongálódott, a kották szétszóródtak. A magáról megfeledkezett férfit a vele lévő személy figyelmeztette, hogy hagyja abba a törést-zúzást, aki ekkor társát követve kiment a templomból.

A nyomozók széleskörű adatgyűjtést követően - köztük a templomban működő kamerarendszer felvételeinek elemzése során - azonosították  a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit, aki ekkor már egy korábbi garázdaságával kapcsolatban a lenti rendőrök őrizetében volt. A rongálást a férfi az elétárt bizonyítékok alapján elismerte, de nem tett vallomást. Ügyében rongálás bűntett elkövetése miatt folytat büntetőeljárást a Lenti Rendőrkapitányság.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

A helyszínen elfogták a szúrkálót

A gyanú szerint két férfi összeszólalkozott, majd a fiatalabbik több késszúrással megsebesítette vitapartnerét, aki ennek következtében életét vesztette.

 

Miniszteri elismerést kapott

Smajda Ilona Márta r. alezredes, a Szekszárdi Rendőrkapitányság kiemelt főelőadója hosszú évtizedeken keresztül végzett kiemelkedő munkáját köszönték meg.