Tények a Dózsa György úti balesetről

2017. 08. 25., p - 14:19
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Hangulatkeltő cikkekre, illetve egykori „nyomozók” állítólagos nyilatkozataira reagálva a Budapesti Rendőr-főkapitányság – a hiteles és teljes körű tájékoztatás céljából – az alábbi közleményt adja ki.

Ahogy arról a Budapesti Rendőr-főkapitányság korábban beszámolt, 2017. május 15-én 15 órakor két gépjármű ütközött össze Budapesten, a XIII., Dózsa György úton. A baleset következtében egy 23 éves budapesti férfi a helyszínen, egy 37 éves férfi a kórházba szállítását követően életét veszítette. Két személy súlyosan, három könnyebben megsérült.

A balesettel összefüggésben a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozást rendelt el, melyben egy 40 éves férfit halálos közúti baleset okozása vétség, illetve kábítószer-birtoklás vétség miatt gyanúsítottként hallgatott ki és őrizetbe vétele mellett kezdeményezte előzetes letartóztatásának indítványozását.

A balesettel és a folyamatban lévő nyomozással összefüggésben, a sajtóban hangulatkeltő és „egykori nyomozók” szájába adott, az eljárási szabályoknak nem megfelelő nyilatkozatok jelentek meg.

Leszögezzük, hogy a rendőrség kizárólag a hatályos jogszabályok alapján végezheti és végzi tevékenységét, beleértve ebbe a büntetőeljárásokat is.

A balesetet követően a rendőrségnek nem volt törvényi lehetősége egyik gépjármű vezetőjének őrizetbe vételére sem, hiszen velük szemben a balesetet követően nem állt fent a bűncselekmény megalapozott gyanúja. A büntetőeljárás szabályai világosak. A hatóságnak először a felelősséget megalapozó személyre szóló bizonyítékokat kell begyűjtenie, ezek hiányában nem korlátozhatja a személyi szabadságot. Tekintettel arra, hogy a balesettel összefüggésben a személyre szóló megalapozott gyanú közléséhez szükséges adatok a szakvélemények elkészültével jutottak a nyomozó hatóság birtokába, őrizetbe vételre és személyi szabadság korlátozására közvetlenül a balesetet követően nem kerülhetett sor.

A sajtóban megjelent hírek szerint M. Richárd a balesetben érintett egyik személygépjármű vezetője a baleset bekövetkeztekor és azt követően is érvényes vezetői engedély nélkül vezetett. Ezekben az esetekben a rendőrség intézkedett, a járművezetővel szemben szabálysértési eljárást folytatott le és M. Richárdot pénzbírsággal sújtotta. Szabálysértési őrizetbe vételre ezekben az esetekben sem kerülhetett sor, mert az engedély nélküli járművezetés elzárással nem sújtható, szabálysértés és szabálysértési őrizet csak az elzárással is büntethető szabálysértések esetén alkalmazható szankció.

Fontos leszögezni, hogy a szakvélemény elkészítése a rendőrség tevékenységétől elkülönülő, időigényes munkafolyamat, amelynek elkészültét a rendőrség nem tudja befolyásolni. 

A rendőrségi gyakorlat következetes. Tevékenységét törvényesen, a vonatkozó jogszabályok betartásával végzi, a büntetőeljárás során őrizetbevételt csak a személyre szóló bizonyítékok alapján és a törvényi feltételek fennállása esetén alkalmazhat.

Teszi ezt a hangulatkeltő cikkek és állítólagos „egykori nyomozók” nyilatkozatai ellenére is.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.