Tetten érték a gyöngyösi csalót

2021. 12. 02., cs - 09:13
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 80 éves férfitől csalt ki pénzt autóbalesetre hivatkozva a gyöngyösoroszi lakos.

A Gyöngyösi Rendőrkapitányság eljárást indított egy 28 éves férfi ellen csalás és lopás bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt.

A jelenlegi adatok alapján M. Ferenc 2021. november elején megjelent egy idős, egyedül élő gyöngyösi férfi otthonánál és valótlanul azt állította, a férfi nekiütközött személyautójával az övének és a javítási költségért jött.

A későbbi sértett beengedte lakásába az ismeretlen férfit és átadott neki 25 ezer forintot, azonban távozása során az udvarról visszaszaladt a házba a hívatlan vendég és a szobában lévő borítékból eltulajdonított további 70 ezer forint készpénzt.

Másnap újból megjelent az idős férfinél, arra hivatkozva, hogy többe került az autó javítása így további 18 ezer forintot kapott.

December 1-én ismételten megjelent a férfi, azonban ekkor már egy szabadidejét töltő rendőr – akit közben értesített az idős bácsi – tetten érte és szolgálatban lévő kollégái kiérkezéséig visszatartotta.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Fókuszban a biztonságos közlekedés

A hagyományokhoz híven a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottság idén is megszervezte a több mint két évtizedes múltra visszatekintő Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa vármegyei döntőjét Szegeden.

 

Letartóztatva

A bíróság elrendelte a letartóztatását a hétvégi emberölés gyanúsítottjának.

 

Két nap, hét bűncselekmény

A hétvégén négy járművel próbálkozott és kettőt el is lopott egy fegyverneki férfi, mindkét kocsiban benne maradt az indítókulcs. Azonban az ügy szerencsésen zárult, a rendőrök megtalálták az autókat. Hét vagyon elleni bűncselekménnyel gyanúsítják.