Tetten érték a rendőrök az üzengető tolvajt

2020. 06. 22., h - 10:52
Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti nyomozók őrizetbe vettek egy férfit, aki többször betört két vendéglátó egységbe, valamint egy pékség feltörésével gyanúsítható.

 

Bejelentés érkezett 2020. június 21-én hajnalban arról, hogy az egyik kecskeméti kocsmában valószínűleg éppen betörés van folyamatban. A járőrök azonnal a megadott helyszínre mentek, ahol tetten értek egy helyi lakost, aki szeszes italokat próbált eltulajdonítani. A férfit az egyenruhások elfogták és előállították, majd átadták a nyomozóknak.

A fiatal a gyanú szerint nem először járt a sörözőben. A megyeszékhelyi rendőrség bűnügyi osztályának munkatársai szerint a 24 éves férfi ugyanide negyedjére tört be alig két hónap alatt. A tolvaj szeszes italokat, karórát, valamint készpénzt vitt el az üzletből, illetve meglovasított egy jégtartó vödröt.

A gyanúsított nem csak ezen a helyen járt záróra után. Egy másik, Kecskemét központjában található étteremből háromszor lopott. Innen laptopot, hangfalat, készpénzt vitt magával hozzávetőlegesen 350.000 forint értékben.

A férfinek a nyomozók gyanúja szerint végül egy pékség esett áldozatául. A boltba az ajtó kifeszítésével jutott be, és a helyiségből többek között kapszulás kávéfőzőt, hősugárzót tulajdonított el.

 

A tolvaj a helyszíneken kézzel írott üzeneteket hagyott. Időnként elégedetlenségét fejezte ki: egyik helyen a kiszolgálást kifogásolta, a másik helyen pedig azt, hogy nem volt készpénz a pénztárgépben. Volt olyan, hogy csak csúfolódott: azt üzente a tulajdonosnak, hogy csináltassa meg a riasztóberendezést.

 

A rendőrök a többrendbeli, üzletszerűen elkövetett lopással gyanúsítható helybélit kihallgatását követően őrizetbe vették, és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam