Tetten érték a tolvajt

2021. 03. 25., cs - 13:02
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Ságváron történt bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit őrizetbe vették a nyomozók.

Az eljárás adatai alapján 2021. március 24-én, és az azt megelőző hetekben a ságvári szőlőhegyen, egy akkor még ismeretlen tettes betört több hétvégi házba, ahonnan többek között alkoholt és különböző használati tárgyakat lopott el, az egyik ingatlanba pedig be is költözött. A polgárőrök tetten érték a feltételezett elkövetőt, akit a körzeti megbízottak elfogtak és előállítottak a Siófoki Rendőrkapitányságra.

A nyomozók a 60 éves V. Józsefet -őrizetbevétele mellett- lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.