Tetten érték a tolvajt a járőrök

2020. 03. 25., sze - 11:26
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bajai nyomozók egy nap alatt befejezték a tegnap elfogott férfi ügyében a nyomozást. Vele szemben bíróság elé állítást javasolnak.

Mint arról rövid összefoglalónkban már beszámoltunk, a Bajai Rendőrkapitányság nyomozói 2020. március 24-én őrizetbe vettek egy paksi lakost lopás bűntett kísérlet megalapozott gyanúja miatt.

Állampolgári bejelentés érkezett tegnap délután a rendőrségre. A bejelentő elmondta, hogy röviddel korábban egy férfi mászott be egy bajai ingatlan udvarára. A járőrök azonnal a helyszínre mentek. A házat körbejárva megláttak egy betört ablakot, illetve az egyik szobában mozgást észleltek, így bemásztak a kerítésen. A házban éppen kutatást végző betörő észrevette a rendőröket, ezért menekülni próbált, ám az egyenruhások üldözőbe vették, és az utcán elfogták. Ruházatának átvizsgálása során a zsebében egy, az ingatlanból származó karkötőt találtak.

A nyomozók a 38 éves tolvajt kihallgatták és őrizetbe vették. Ügyében az őrizet időtartama alatt a szükséges eljárási cselekményeket soron kívül elvégezték, és javasolják az ügyészségen a tettes bíróság elé állítását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.