Tetten érték őket

2018. 08. 09., cs - 13:01
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szentendrei rendőrök a pénz átadása közben tetten érték és elfogták azt a két férfit, akik a sértettnek akarták eladni a tulajdonát képező hőprést.

A nyomozás adatai szerint a két férfi 2018. augusztus 2-án Pomázon gépkocsival közlekedtek, majd a Céhmester utcában a földön találtak egy ládát, amelyben egy hőprés volt. A nyomozás adatai szerint a berendezés előzőleg a sértett cégének szállító jármű rakteréből esett ki. A ládát B. János és L. Zsolt berakták a gépjárműbe, majd azzal elhajtottak a helyszínről. Ezt követően a prés tulajdonosát e-mailen, valamint telefonon felkeresték és közölték vele, hogy csak készpénzért cserébe hajlandóak azt visszaadni részére. Az esetről a sértett feljelentést tett a rendőrségen. A szentendrei rendőrök 2018. augusztus 8-án 10 órakor egy budakalászi áruház parkolójában a pénz átadása közben tetten érték a két férfit, akiket elfogtak és a rendőrkapitányságra előállítottak. A nyomozók a 35 éves és a 36 éves férfiakat gyanúsítottként hallgatták ki.

"

Ellenük a Szentendrei Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.

"


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.