Tévedések sorozata

2020. 02. 18., k - 08:02
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rövid időn belül elfogták a rendőrök azt a férfit, aki egy idegen komáromi lakásba ment be aludni, majd távozásakor a sértett autójának indítókulcsát is magával vitte.

Szállást keresett Komáromban egy 49 éves férfi 2020. február 16-án este. Először a vasútállomáson egy padon akart aludni, de amikor onnan elküldték, elindult, hogy keressen egy helyet, ahol az éjszakát töltheti. Véletlenszerűen ment be egy lakásba, ahol lefeküdt, de amikor az ott lakó férfi hazaért, elzavarta onnan. Az ismeretlen, mielőtt távozott, magához vette a sértett autójának indítókulcsát, ami az asztalon volt. A sértett ezután tett bejelentést a rendőrségen. A helyi rendőrök az általa adott személyleírás alapján rövid időn belül elfogták K.A.-t és előállították a Komáromi Rendőrkapitányságra. Ellene jogtalan elsajátítás vétség és magánlaksértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.

A férfi gyanúsítotti kihallgatásán beismerte a bűncselekmények elkövetését. Elmondása szerint amikor rájött, hogy más kulcsa van nála, azt kidobta egy kukába. Ezt a rendőrök megtalálták és visszaadták a tulajdonosának. A gyanúsítottat a rendőrség őrizetbe vette, és kezdeményezte gyorsított eljárásban történő bíróság elé állítását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.