Tízfős drogbanda

2019. 09. 13., p - 05:03
ORFK Kommunikációs Szolgálat

522 gramm amfetamin, 800 gramm marihuána, 180 db extasy tabletta, fegyverek és több millió forint a mérlege annak az akciónak, melyet három megyében tíz helyszínen hajtott végre összesen 168 rendőr. A tíz gyanúsított közül kilencen bűnügyi őrizetbe kerültek.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály debreceni munkatársai bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást egy tízfős társaság ellen. Az elkövetői kör tagjairól ugyanis kiderült, hogy 2019-ben szervezetten értékesítettek különböző csatornákon keresztül olyan kábítószernek minősülő anyagokat, melyeket Budapesten, Pest és Hajdú-Bihar megyében szereztek be.

 

Az NNI egységei 2019. szeptember 10-én összehangolt razzia keretében Budapesten, Törökbálinton, Debrecenben és Szegeden egyszerre tartottak kutatásokat, melyek során összesen 522 gramm amfetamint, 800 gramm marihuánát, 180 darab extasy tablettát, valamint a kábítószer porciózásához, méréséhez, tárolásához, hígításához szükséges eszközöket foglaltak le. Ezen kívül fegyvereket is találtak, valamint közel tíz millió forint értékben gépkocsit és készpénzt foglaltak le, melynek megtalálásában bankjegykereső kutya is segített.  

 

A nyomozók a tíz ember mindegyikét gyanúsítottként hallgatták ki bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A társaság hat férfi és három női tagját bűnügyi őrizetbe vették, és letartóztatásuk indítványozására előterjesztést tettek.   


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.