Több bűncselekményt elkövethetett, őrizetben van

2020. 12. 28., h - 11:52
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Karácsony első napján Békés megyében egy Gyulán történt betörés gyanúsítottjaként elfogtak a rendőrök egy jászberényi férfit. Azóta kiderült, hogy nemcsak egy, hanem további két betörés elkövetésével gyanúsítható.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a Gyulai Rendőrkapitányság 2020. december 25-én őrizetbe vett egy jászberényi férfit, mert a gyanú szerint 2020. december 23-án átmászott egy gyulai családi ház kerítésén. Benyomta az épület egyik ablakát és a házból arany ékszereket lopott. A nyomozók az elmúlt hétvégén elkezdték részletesen megvizsgálni a korábban Gyulán, illetve Békés megyében történt hasonló bűncselekmények adatait, a helyszíneken rögzített nyomokat. Megállapították, hogy a férfi megalapozottan gyanúsítható további két bűncselekmény elkövetésével. A gyanú szerint 2020. december 22-én kifeszítette egy gyulai ház konyhaablakát és lopott a házból. Békéscsabán pedig 2020. november 23-a és 25-e között ő törhetett be egy szeszfőzdébe. Onnan nem lopott el semmit, mert miközben értékek után kutatott, megszólalt a riasztóberendezés és ekkor elmenekült.

A Gyulai Rendőrkapitányság a 43 éves jászberényi férfi ellen lopás bűntett miatt folytat eljárást és a rendőrök tovább vizsgálják, hogy összesen hány bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.