Több mint 11 kilogramm

2018. 11. 23., p - 07:31
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság

Összehangolt rendőri akció eredményeként három drogdílert vettek őrizetbe Szolnokon.

Több hónapnyi, alapos nyomozást követően a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrei, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság és a Készenléti Rendőrség munkatársainak közreműködésével 2018. november 21-én több szolnoki helyszínen kutatást tartottak. A nyomozók összesen több mint 11 kilogramm kábítószer gyanúját keltő anyagot – jellemzően kiporciózott, zacskókba pakolt fehér port – lőfegyvert vagy annak utánzatát, lőszereket, kábítószer terjesztéséhez használatos eszközöket találtak, amelyeket lefoglaltak.

A rendőrök megállapították, hogy egy 39 éves szolnoki férfi és két társa az utóbbi időben rendszeresen értékesített – a megyén kívül is – nagyobb mennyiségű pszichoaktív anyagokat. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt elfogták, majd 2018. november 22-én gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették a három szolnoki lakost.

Az őrizetben lévő kereskedőkkel szemben a rendőrség előterjesztést tesz letartóztatásuk indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Török embercsempész Röszkén

Embercsempészés miatt indult eljárás egy török állampolgárságú nő ellen, aki egy honfitársát próbálta meg illegálisan Magyarországra beutaztatni Röszkénél.

 

Szembeszálltak a lángokkal

Két győrújbaráti körzeti megbízott akadályozta meg a tűz továbbterjedését a tűzoltók megérkezéséig.

 

Autókat tört fel, elfogták

A veszprémi rendőrök negyedórán belül elfogták azt az ózdi férfit, aki két parkoló gépkocsiból is lopni akart.

 

Mellkason szúrta

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói őrizetbe vették a lajosmizsei gyanúsítottat.

 

Balra kanyarodásból balesetek

Két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset ügyének vizsgálatát fejezte be a rendőrség Békés megyében. A balesetekben hárman sérültek meg, két járművezető súlyosan, egy utas pedig könnyeben.