Több mint két és fél évig bujkált egy hatszoros körözött

2019. 08. 02., p - 06:00
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói egy kispesti üzletben fogták el a 29 éves férfit.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Célkörözési Osztály és a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály nyomozói 2019. július 31-én 15 óra 50 perckor egy kispesti üzletben – vásárlás közben – fogták el azt a férfit, aki ellen hat elfogatóparancs volt érvényben.

A 29 éves B. Zoltán ellen először 2016. október 24-én adtak ki elfogatóparancsot csalás elkövetése miatt, majd később már lopás és sikkasztás miatt is keresték, illetve mert nem kezdte meg a korábban kiszabott szabadságvesztésének letöltését. A férfi ez idő alatt Németországban bujkált, és csak a napokban tért haza Magyarországra.

A nyomozók B. Zoltánt elfogást követően előállították a VI. kerületi Rendőrkapitányságra, majd átszállították a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetbe.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.