Több mint kétezer körbála szalmát gyújtott fel

2018. 09. 24., h - 09:01
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rongálás miatt indult eljárás egy 23 éves férfival szemben, aki a Földeák és Igás közötti út mellett csaknem 2400 körbála szalmát gyújtott fel. A nyomozók a gyanúsítottat őrizetbe vették.

A rendőrségre 2018. szeptember 23-án 17 óra körül egy hivatásos vadásztól érkezett bejelentés a 4422-es út melletti tűzestről. A katasztrófavédelem munkatársai rövid időn belül megfékezték a lángokat. A kiérkező rendőrök a helyszín közelében igazoltattak egy zavartan viselkedő földeáki férfit, akinél két öngyújtót találtak. Őt a Makói Rendőrkapitányságra előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták. A férfi vallomásában elismerte a bűncselekmény elkövetését. Ellene jelentős kárt okozó rongálás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A nyomozók a gyanúsítottat őrizetbe vették, majd az ügyészségen előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.