Több mint másfél kiló marihuána

2019. 12. 06., p - 09:36
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az újpesti rendőrök egy férfit fogtak el, akit kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítanak.

Bűnügyi információ merült fel arra, hogy egy férfi kábítószerrel kereskedik, amit lakásából árul. Az újpesti rendőrök azonosították 33 éves budapesti Sz. Pétert, akit 2019. november 29-én 11 óra 20 perckor XV. kerületi lakásán fogtak el.

A nyomozók Sz. Péter elfogását követően a kutatás során több mint másfél kilogramm marihuánát, közel fél kilogramm hasist, hét gramm varázsgombát, továbbá 32 tő marihuánát, valamint több mint 400 ezer forintot, valamint a kábítószer porciózásához és terjesztéséhez használt eszközöket találtak, és foglaltak le.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói Sz. Péter kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amelyet az illetékes bíróság 2019. december 2-án elrendelt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.