Több nőt is bántalmazott

2019. 02. 06., sze - 07:54
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti nyomozók befejezték a népligeti emberöléssel gyanúsított férfi ügyét, aki további négy nőt is megtámadott.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a 30 éves budapesti S. Krisztián 2016 októberében Budapest X. kerületében, a Népliget bokros területén megölt egy nőt. A férfi több mint egy évvel később 2017. december 11. és december 13. között további négy nőt is megtámadott, valamint bántalmazott, Zuglóban és Kőbányán. Az egyik sértett a bántalmazások következtében életveszélyes sérülést szenvedett.

A kőbányai bűncselekmény elkövetésekor egy térfigyelő kamera rögzítette a férfit, ezért a bántalmazással összefüggésben a Budapesti Rendőr-főkapitányság felhívást adott ki. A nyomozók S. Krisztiánt ez alapján azonosították, és 2017. december 20-án Budapest X. kerületében, a Gyömrői úton elfogták.

Az életvédelmi nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, aki az általa elkövetett bűncselekmények vonatkozásában beismerő vallomást tett. S. Krisztián az elfogása óta letartóztatásban van. A nyomozók az ügyben 165 tanút hallgattak ki, 28 különféle szakértői vizsgálatra került sor, valamint az ügyirat terjedelme meghaladja a 14 900 oldalt.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztályának munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratot a napokban átadták az illetékes ügyészség részére.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közel 90 milliós utalást kért egy álpartnercég

Egy lengyel vállalkozást próbált meg hamis számlával átverni és egy debreceni székhelyű magyar céget megkárosítani egy csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Pénztárcát rabolt – elfogták

A kiskunmajsai rendőrök alig egy óra alatt megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ukrán állampolgárt.

 

Őrizetben

Egy középkorú férfi lopásokkal keserítette meg a jászladányiak életét. A nyomozók elfogták a notórius tolvajt, kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.