Több szálláshelyet károsított meg

2018. 12. 05., sze - 10:54
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A marcali rendőrök vádemelést javasolnak D. Attila ellen.

Az ügy adatai szerint, akkor még ismeretlen személy 2018. április és július között számos alkalommal az országban több szálláshelyen szobát foglalt, a szolgáltatásokat igénybe vette, majd kijelentkezés és fizetés nélkül távozott.

A nyomozás során beszerzett információk alapján a rendőrök látókörébe került egy 47 éves férfi, akit 2018 júliusában elfogtak. A nyomozók az abonyi lakost – őrizetbe vétele mellett – összesen nyolcrendbeli csalás és csalás kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amelyet a Kaposvári Járásbíróság elrendelt.

A Marcali Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.