Többrendbeli lopás

2019. 10. 20., v - 14:04
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti rendőrök vádemelést javasolnak a 23 éves kecskeméti férfival szemben.

Egy ismeretlen személy 2018. október 9-ére virradóra az egyik kecskeméti belvárosi társasház nyitott tárolójából különböző elektromos kisgépeket, kézi szerszámokat, egy babakocsit és egy ruhákkal teli bőröndöt lopott.

Egy hónappal később, november 12-én kocsilopásról érkezett bejelentés a rendőrségre. Egy családi ház udvarából egy Suzuki személygépkocsit tulajdonított el valaki úgy, hogy előtte az indítókulcsot az alvó tulajdonos zsebéből kivette.

A rendőrök azt állapították meg, hogy mindkét bűncselekményt ugyanaz a személy követte el. A feltételezett tettest beazonosították, elfogták és 2018. október 17-én őrizetbe vették.

A nyomozás során a rendőrök azt is kiderítették, hogy a gyanúsított egy október elején történt lopással is összefüggésbe hozható. A beszerzett adatok szerint P. Márk akkor egy láncfűrészt, tisztálkodási és konyhai kellékeket, két kosarat és élelmiszert lopott egy tárolóból. Novemberben pedig két kerékpárt tulajdonított el másik két társasházból.

Egy lakásba is megpróbált bejutni egy kulccsal még novemberben, azonban ez alkalommal nem járt sikerrel. Egy szomszéd megzavarta, ezért távozott a lépcsőházból, az ingatlanba be sem jutott.

A sorozatosan elkövetett lopásokból, a rendszerességből, illetve az eltulajdonított tárgyak jellegéből arra lehet következtetni, hogy az akkor 22 éves férfi rendszeres anyagi haszonszerzésre törekedett a bűncselekmények elkövetésekor. A többrendbeli lopást így a nyomozók üzletszerűnek minősítették.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya az ügyben a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban átadták az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.