Többször raboltak Szegeden

2019. 07. 11., cs - 09:28
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szegedi nyomozók elfogtak, majd őrizetbe vettek egy helybeli férfit, aki az elmúlt időszakban rendszeresen vett el pénzt fedélnélküliektől, valamint egy nőre késsel is rátámadt.

A Szegedi Rendőrkapitányság hivatalból indított eljárást a férfi ellen. A megalapozott gyanú szerint a feltételezett elkövető társaival együtt hónapok óta veréssel fenyegette a sértetteket, amennyiben nem adják át a náluk lévő pénzt. A férfit a rendőrök 2019. július 9-én elfogták és előállították. Ellene bűnszövetségben elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. Emellett súlyos testi sértéssel és felfegyverkezve elkövetett garázdasággal is gyanúsítják, mivel V. István társával az elfogását megelőzően, a szegedi Szent Rókus templom előtt késsel sebesítette meg egy nőismerősét egy korábbi sérelem miatt. Az asszony könnyű sérüléseket szenvedett.

A 31 éves férfit, valamint társát a nyomozók őrizetbe vették és az illetékes ügyészségen előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.