Többször szúrt

2018. 06. 04., h - 11:01
Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

A vasárnap hajnalban Vácon történt esettel összefüggésben a Pest megyei nyomozók egy 24 éves férfit vettek őrizetbe.

A nyomozás adatai szerint a 24 éves váci férfi 2018. június 3-án hajnalban bement egy váci családi házas ingatlan területére, a gyanú szerint azzal a céllal, hogy onnan különféle tárgyakat tulajdonítson el. Cselekménye elkövetése közben az otthon tartózkodó sértett megzavarta, ezt követően a férfi egy késsel többször megszúrta a hölgyet, majd a helyszínről elmenekült. A sértett az elsődleges orvosi vélemény szerint életveszélyes sérülést is szenvedett a bántalmazás során.

A bűncselekmény feltételezett elkövetőjét a Váci Rendőrkapitányság járőre fogta el a helyszín közelében. A férfi a gyanú szerint egy ugyancsak 2018. június 3-án hajnalban Vácon történt betörés, valamint egy jármű önkényes elvétele kísérletével is összefüggésbe hozható.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Alosztályának nyomozói a férfit emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd őrizetbe vették és előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Öt határsértő egy kisteherautó rakterében

Békés megyében, a battonyai közúti határátkelőhelyen akart belépni Magyarországra egy kisteherautóval egy román férfi. A jármű rakterében kialakított rejtekhelyen öt török állampolgár bújt meg.