Tolvaj és orgazdája rendőrkézen

2021. 12. 02., cs - 10:53
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 39 éves férfi 433 darab parkolószenzort vitt el az egyik éjszaka folyamán korábbi munkahelyének telephelyéről, majd értékesítette. A tolvaj az arcát mindvégig takarta a kamerák előtt, azonban a Kecskeméti Rendőrök így is elfogták.

Járműalkatrészeket gyártó kecskeméti cégnél volt alkalmazott két éven keresztül egy 39 éves helybéli. A férfi targoncavezetőként dolgozott, azonban munkája során több alkalommal okozott kárt, ezért fegyelmi eljárások indultak ellene. A cég és alkalmazottja megállapodtak a munkaviszony megszüntetéséről, azonban mielőtt végleg távozott volna a munkavállaló, kitalálta, hogy meglopja korábbi munkaadóját. A férfi tudta, hogy az egyik novemberi hétvégén senki sem dolgozik majd a cégnél. Ezért az éjszaka folyamán a helyszíntől nem messze, egy kukoricásnál parkolt le autójával, majd a telephelyre jutás érdekében felszedte a kerítést, és bemászott alatta. A raktárépülethez tartva gondosan ügyelt arra, hogy elrejtse arcát a kamerák elől, valamint sapkát és maszkot is viselt. Az épületbe érve a tolvaj 433 darab parkolószenzort pakolt táskájába, aminek az értéke meghaladja a 1,5 millió forintot.

A rendőrséget a raktárvezető értesítette, mivel hamar észrevették a hiányt. A megyeszékhely nyomozói beszerezték a biztonsági kamerák felvételeit, és elemezni kezdték azokat, valamint tanúkat hallgattak ki az esettel kapcsolatban. A férfi hiába takarta el arcát, így sem sikerült túljárnia a rendőrök eszén, ugyanis hamar beazonosították, majd a tegnapi napon őrizetbe vették. Kihallgatásán beismerő vallomást tett, valamint úgy nyilatkozott, hogy a lopást követően megijedt, és az alkatrészeket különböző kukákba dobta. A nyomozók kiderítették, hogy a gyanúsított hazudik, és értékesítette a holmit egy nagykőrösi ismerősének, akit pénzmosás miatt hallgattak ki. A házkutatás során megtalálták azt eltulajdonított szenzorok egy részét, amiket visszaadtak a tulajdonosnak. A 39 éves tolvaj ügyében a Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai vizsgálódnak.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.