Tonfával ütött

2019. 05. 24., p - 07:28
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt fogtak el egy férfit a győri rendőrök.

Lakossági bejelentés érkezett a rendőrségre 2019. május 23-án 17 óra 45 perckor arról, hogy Győrben, egy Tihanyi Árpád úti buszmegállóban egy fiatal lányt bántalmaztak. A győri nyomozók megállapították, hogy a buszra várakozók közül egy férfi lépett oda, a barátnőjével szintén a buszmegállóban álló lányhoz és előzetes szóváltás nélkül megütötte karját egy fémeszközzel, majd egy buszra felszállva távozott. A rendőrök a 20 éves M. Ferencet Tényőn, a busz végállomásán elfogták, majd a Győri Rendőrkapitányságra előállították, ahol felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi kihallgatása során beismerő vallomást tett, azonban arra nem adott magyarázatot, hogy miért ütötte meg a lányt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.