Toplistás körözött rendőrkézen

2020. 05. 29., p - 14:08
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Több éve bujkált a hatóságok elől, a Budapesten elfogott 47 éves férfi.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság munkatársai a Komáromi Rendőrkapitánysággal és a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály nyomozóival együttműködve 2020. május 29-én 8 óra 16 perckor Budapesten, a VIII. kerületben elfogták azt a 47 éves férfit, aki ellen 23 elfogatóparancs volt érvényben. S. Tibor több éve bujkált a hatóság elől, főként csalás elkövetése és közel 6 év letöltendő börtönbüntetés miatt is. A körözött férfit az elfogását követően a Komáromi Rendőrkapitányságra előállították, ahol őrizetbe vették.   

2

1


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.